[Date Prev][Date Next][Thread Prev][Thread Next][Date Index][Thread Index]

3 alkalom után megváltozik a mosolya és a rágása is az új fogaival



Title: Fogászat fájdalom nélül

Tisztelt Hölgyem, Uram!

A velünk született élő ép fogazat védelme, megóvása mindannyiunk számára fontos, viszont az idő múlásával sajnos mégis azt tapasztaljuk, hogy előállnak kopások, lepattanások, törések, elszíneződései. Mindezeknek egyik oka a velünk született élő ép fogazat anyagszerkezete, ami tulajdonképpen kálciumtömeg.  A saját fogazatunk anyagszerkezeti szilárdsága sajnos nincs egyensúlyban azzal az erőhatással, amit a fogazatunkon keresztül ki tudunk fejteni. Ezért van egy természetes kopási folyamat az évek és a használatuk során.

Ezek a kopások az idő során funkciók (metszés, rágás) elvesztését, korlátozottságát tudják okozni. Ez az állapot magával vonja fogászati beavatkozások szükségességét. Egy koronális rehabilitáció nem feltétlenül és kizárólag foghiányok pótlására szolgál. A fogászat elsődleges célja a rágószerv rehabilitációja! Mindezek értelmében a fogazat funkcióinak kopás általi elvesztésének kezelése valójában megmenti a pácienst a jövőbeni foghiányoktól, nagyobb kiterjedésű pótlásoktól, esetenként implantátumok beültetésétől. Sokan gondolják, hogy a „SAJÁT FOGAZATUK” darabszáma elegendő a jövőbeni biztonságukhoz. Ez sok esetben sajnos nem igaz és téves elképzelés.

Az EKVIDENTnél a fogászati ellátások minden esetben BioStatikai (testek egymáshoz való egyensúlyi viszonya) pozícióra készülnek és elsődleges céljuk a rágószerv funkcionális rehabilitációja panaszmentesen és hosszútávon a páciens számára, természetesen tökéletes esztétikai követelményekkel.

A fogászati ellátásra szükség van, a mértéke esetenként eltérő. Ha időben érkezik hozzánk a páciens jövőbeni problémáktól lehet megmenteni és a „saját fogazat” ténylegesen saját tud maradni. A fogművek alapvető szándéka, eredménye Nálunk egy panaszmentes Páciens, aki teljes értékű életet tud élni mind komfort, mind esztétikai értelemben az ellátást követően. A fogazat az emberi test része mértani és funkcionális értelemben is. Az emberi fogazat BioStatikai működésének funkciója a fogművek által nálunk minden esetben alapvető követelmény.

Vannak esetek, amikor a páciens múltbeli, hagyományosan készített hidakkal érkezik, amikkel panaszai voltak és vannak. Ezekben az esetekben is a legfontosabb, hogy rehabilitáljuk a rágószervi működést, teremtsük meg azt az esztétikát, amivel az átadást követően teljes életet tud élni a páciens. A munkánk elsődleges célja minden esetben ennek biztosítása, megteremtése. A páciensek fogászati esetei eltérőek, meghatározó milyen módon, minőségben kaptak ellátást a múltban. Természetesen ez különbséget tesz az ellátások között. Viszont az eredmény mindig ugyanaz függetlenül attól, hogy milyen nagyságrendű beavatkozások, esetenként implantátumok szükségesek ennek eléréséhez.

Az implantátumok szükségessége fogászati eset függvénye. Az implantátum vagy implantátumok önmagában nem tekinthetők eredménynek, kizárólag egy eszköz , hogy a BioStatikára készített fogművek rögzítettsége biztonságos legyen.

Az implantátumot, implantátumokat valójában a BioStatikai fogművek alá rögzítőelemként tervezzük. Ez azért fontos, mert maga a BioStatikai fogmű, fogművek az eredmény és a cél, hiszen azokból fog a páciens életfunkciója, életminősége rehabilitálódni. Az implantátumok tökéletes rögzítettséget tudnak biztosítani, így jelentős a komfortérzet, viszont az implantátum vagy implantátumok hosszútávú biztonságát, élettartamát kizárólag a fogműveken keresztül lehet biztosítani. Ez az oka annak, hogy kizárólag BioStatikára tervezett fogműveket adunk át a pácienseink számára, valamint az implantációs beavatkozásokat is az így megtervezett fogművek alá készítjük. Mindezek szükségessége, mértéke a páciens fogászati esetének függvénye, viszont az eredmény minden esetben egy panaszmentes, boldog páciens.

Legyen Ön is panaszmentes!

Kérjen időpontot személyes konzultációra!

Csatáriné Miskolczi Gabriella

+36709488833

Az e-mail címet, amire ezt a levelet küldtük, Ön a cége elektronikus elérhetőségeként jelölte meg, egy az Interneten szabadon elérhető, nyilvános céginformációs weboldalon. Ezzel lehetővé tette a kereskedelmi és szolgáltató, illetve egyéb cégeknek, hogy az Ön vállalkozása számára szolgáltatásokat, kereskedelmi információkat, ajánlatokat, kedvezményeket mutassanak be.  E-mail címe kezelésénél teljes mértékben betartjuk a vonatkozó Adatvédelmi Törvény előírásait. Ha az Ön feltételezése szerint mindezek ellenére került volna adatbázisunkba e-mail címe, úgy elnézését kérve ajánljuk figyelmébe az alábbi leiratkozási opciót!

Unsubscribe Automatically »