Vállalatirányítási rendszer uniós forrásból? Most itt a lehetőség, hiszen október 29-én megnyílik a “KKV-k innovációs képességének támogatása” című pályázat, melynek célja az innovációs tevékenységek ösztönzése és a vállalatok versenyképeségének növelése. A cél egy olyan új vagy továbbfejlesztett ügymenet megvalósítása, mely jelentősen különbözik a vállalkozás korábbi üzleti folyamataitól. A mikro- és kisvállalatok innovatív megoldást nyújtó szolgáltatások mellett vállalatirányítási rendszer bevezetésére is pályázhatnak. Az igényelhető - vissza nem térítendő - támogatás összege minimum 20 millió, maximum 50 millió Ft lesz a felhívás tervezete alapján. Az IKRON Kft. által fejlesztett PEAS Vállalatirányítási Rendszer célterületeivel és moduljaival megfelel a pályázati feltételeknek, mint az ügyviteli folyamatokat támogató, modern felhő alapú szoftver. A PEAS ERP... ✔️ átlátható és rugalmas: Segíti innovációs projektjének megvalósulását, adminisztrációját is. Bővítse pályázatát és támogatott tevékenységeit vállalatirányítási rendszer bevezetésével! Cégünk közel 20 éve fejleszt vállalatirányítási rendszereket, és számos sikeres projektet valósított meg pályázó partnereivel a Széchenyi 2020 fejlesztési időszakban is. Tekintse meg pályázati összefoglalónkat és válassza a PEAS ERP-t jövőbeni projektjéhez! Ne hagyja a rendszerdemókat az utolsó pillanatra! Hívjon bennünket most, és kérjen díjmentes bemutatót! Időpont igényléséhez keresse kollégánkat az alábbi elérhetőségek valamelyikén! Farkas Dávid
Üdvözlettel, a PEAS csapata |
Tájékoztatjuk, hogy az elektronikus levezési cím, amelyre ezt a hírlevelet küldtük, nyilvánosan bárki számára elérhető cégnyilvántartásból (közhiteles és nyilvános adatbázisból) származik vagy megvásárolható marketing adatbázisban rögzített vállalati elektronikus elérhetőségeként van megjelölve. Az üzenet a cég nyilvános e-mail címére került kiküldésre, amely a hatályos jogszabályoknak megfelelően közérdekből nyilvános adatnak minősül. Amennyiben nem szeretne további hasonló tartalmú üzenetet kapni tőlünk, bármikor leiratkozhat hírlevelünkről a Leiratkozás linkre kattinrva. |